Csütörtöktől a bruttó fizetés száz százalékára emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege, amely után csak személyi jövedelemadót kell fizetni, járulékot nem - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tartott a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után, ahol kulturális kérdésekről tárgyaltak és új javaslatok megfogalmazásáról döntöttek. Azt is megtudtuk, hogy az ülésen szó volt a negyedik hullám esélyéről, valamint a delta variáns következményeiről.
Novák Katalin tárca nélküli miniszter egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta az általa vezetett Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs javaslatát, ami a hatályban lévő járvány elleni védekező intézkedések lazítására vonatkozott. A feloldások újabb lépcsőfoka 5,5 millió első átoltottnál érkezhet el. Más részletet egyelőre nem árult el a politikus, azokat csütörtök délelőtt ismerhetjük meg.
Novák Katalin tárca nélküli miniszter a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a kormány vizsgálja, milyen korlátozó intézkedéseket oldhat még fel, akár már július elsejétől.
Azt javasoljuk a kormánynak, hogy hosszabbítsuk meg a nyelvvizsga-amnesztiát - jelentette be Novák Katalin tárca nélküli miniszter a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése utáni sajtótájékoztatón. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára ismertette a döntés részleteit.
A magyar otthonteremtési program célja, hogy Magyarországon minél többeknek legyen saját tulajdonú otthona. Míg nyugaton jellemzően bérlakásokban élnek az emberek, addig részletes felmérések alapján a magyarok számára fontosabb a saját tulajdonú lakás, éppen ezért folyamatosan vizsgáljuk ezen programok működését és figyelembe vesszük a javaslatokat. Idén elindítottuk az otthonfelújítási támogatásokat, aminek egyik legnagyobb előnye, hogy ennek hatására már nem kell elköltözni ahhoz, hogy a támogatást igénybe lehessen venni – emelte ki Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter a Portfolio Építőipar 2021 konferenciáján. A hazai építőipar helyzetét, főbb kihívásait és a lehetséges megoldásokat pedig Nagy Márton, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Miniszterelnöki gazdaságpolitikai főtanácsadója foglalta össze.
A külföldről hazatérők is jogosultak lehetnek a babaváró támogatásra és a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) itthoni munkavállalás esetén - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán. Novák Katalin közösségi oldalán a különböző élethelyzetekben lévő családok CSOK-kal kapcsolatos kérdéseire válaszolt.
Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.
Több mint 3000 család igényelte már az otthonfelújítási támogatást, ebből több mint 1000 család már meg is kapta – közölte Facebook-videójában Novák Katalin családügyi miniszter.
Egyszerűbb feltételek mellett, még többen igényelhetik a január 1-jén bevezetett otthonteremtési és otthonfelújítási támogatásokat - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook-bejegyzésében pénteken.
Húsvét előtt megkapják az előrehozott családtámogatásokat a gyermekes családok a koronavírus-járvány okozta nehézségek csökkentéséért - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az MTI-vel.
Új házak felépítéséhez és kockaházak felújításához is le lehet tölteni tervrajzokat a Nemzeti Mintaterv Katalógusból - jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.
Novák Katalin Twitteren osztotta meg azt a levelet, amelyben a Fidesz búcsút int az Európai Néppártnak. A lépés nem nevezhető váratlannak, miután az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából már korábban kilépett a Fidesz.
A családtámogatási rendszer eddig hiányzó darabjaként beszélt a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességéről az adótörvények ehhez szükséges módosításának általános vitájában Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. A politikus ezzel akár arra is utalhatott, hogy lezárult a családtámogatások bővítésének korszaka egy időre.
Automatikusan meghosszabbítják a lejáró gyes, gyed és gyet jogosultságokat - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán szombaton.
Nincs jele annak, hogy a magyar családok lemondtak volna gyermekvállalási tervükről, amelynek alapján CSOK-ot vagy babaváró támogatást igényeltek, így esetükben attól sem kell tartani, hogy segítségre szorulnának majd a támogatások visszafizetésében - mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Világgazdaságnak.